inertinwest logo

Inert-hulladék
lerakás,kezelés,hasznosítás

KAPOSMÉRŐ

Kaposmérőben több útról is jól megközelíthető, egész évben működő telepünkön várjuk az inert hulladékot, és kedvező áron vesszük át. A környékén építkezők, felújítók számára nagy segítséget jelenthet a munkálatok során keletkező hulladék átvétele, és szakszerű kezelése. Mi az inert hulladékok kezelésére vonatkozó, általános szabályok alapján dolgozunk, de igyekszünk megvalósítani a szabályos és környezetkímélő, nagyarányú újrahasznosítást.

Fontos tudni, hogy nem minden építési és bontási hulladék inert hulladék!

Az inert hulladék fogalma a 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint: "Inert hulladék: az a hulladék, amely nem megy át jelentős fizikai, kémiai vagy biológiai átalakuláson. Jellemzője, hogy vízben nem oldódik, nem ég illetve más fizikai vagy kémiai módon nem reagál, nem bomlik le biológiai úton, vagy nincs kedvezőtlen hatással a vele kapcsolatba kerülő más anyagra oly módon, hogy abból környezetszennyezés vagy emberi egészség károsodása következne be, további csurgaléka és szennyezőanyag tartalma, illetve a csurgalék ökotoxikus hatása jelentéktelen, így nem veszélyeztetheti a felszíni vagy felszín alatti vizeket."

Az inert hulladék kategória teljes mértékben kizárja a veszélyes hulladékot, és az azzal szennyezett építési hulladékot is. A tárolása csoportosítva történik, hiszen az inert hulladék nagy része továbbértékesíthető további felhasználásra, újrahasznosításra, feldolgozásra.
A telephelyünkre beszállítható inert hulladék tehát alapvetően építési- és bontási hulladék, mely az építkezés, felújítás, elbontás során keletkezik és túlnyomó többségben ásványi alapú, illetve hidraulikus vagy bitumen kötőanyaga van, továbbá a kitermelt föld. A telephelyen többféle összetételű, minőségű kitermelt föld elhelyezhető.

Milyen területeken használják fel újra például az inert hulladék anyagokat?

- A kitermelt föld az egyik legtermészetesebben újrahasznosítható inert hulladék, ugyanis az építkezés, épületbontás során keletkező kitermelt termőföld legnagyobb részben újra felhasználható tereprendezéshez.
- Építőipari területen a különböző előre gyártott termékek készítése.
- Az útépítés során a kötőanyag nélküli rétegekbe használható fel az inert hulladék a földutak erősítéséhez, állapotuk javításához.
- Megfelelő technológiával feldolgozva az inert hulladék felhasználható részben az alacsony forgalmú utak burkolására.
- A megfelelő anyagú, állapotú inert hulladék felhasználható az épületek, építmények alapozásához.

Miért fontos az inert hulladékot inert hulladék átvevő helyre elhelyezni?

Az inert hulladék a kommunális hulladéklerakókba kerülve, nehezíti a többi hulladék megfelelő feldolgozását. A földbe elásott olyan építési, bontási hulladék, mely le nem bomló, vagy veszélyes anyaggal van szennyezve, keverve, veszélyes.
Az építési, bontási hulladék illegális lerakása nemcsak esztétikai probléma, hanem környezeti szennyezés is. Probléma, hogy ennek ellenére sokan illegálisan helyezik el az építési, bontási hulladékot, melynek többsége inert hulladék.

Telepünkre történő beszállításkor cégünk munkatársai szemrevételezés, vagy a hulladék eredetének meghatározása útján megbizonyosodnak arról, hogy a hulladék szennyezett –e, vagy sem. Ha szennyezett a hulladék, akkor beszállítását és átvételét megtagadjuk. A hulladék akkor szennyezett, ha pl. a következő anyagokat tartalmazza: nehézfém, azbeszt, műanyagok, vegyi anyag, egyéb, le nem bomló vagy környezetszennyező anyag. Ekkor a hulladék már nem inert, hanem veszélyes hulladéknak is minősülhet (egyszerű műanyaggal kevertség esetén pedig a műanyagokat szét kell belőle válogatni, mert csak úgy vehető át az inert hulladék átvevő helyen).